Folytatas: :)
Draga noverem valami szoszokat ossze vasarolt San Franciscoba, es en is teljesen elfelejtettem, hogy nekunk csak kezi poggyaszunk van, az egeszet kidobattak. Ugy sajnaltuk, inkabb o is ajandekba vette oket. Egyebkent szinte lekestuk azt a jaratot. Picit tavolabb uldogeltunk a kaputol, ugy elneteztuk az idot, hogy felkor volt a felszallas en meg 25 perckor neztam ra az orara. Rohantunk is rendesen. Mar mindenki felvolt szallva, helyet foglalva mi voltunk az utolsok akik beszalltak a gepbe. Milyen hulyek is vagyunk, ott voltunk idejeben megis szinte lekestuk a gepet. Epp azon nevettunk a tesommal ugy csinaltunk most mintha csak egy buszra kene felulni a kovetkezo varosba, ami felorankent jar is.
A Los Angelesi repteren maradtam el, sza csutortok ejszaka ott aludtunk, amit persze tudtunk aludni. Egy darabig neteztunk, de Eri meg azt se nagyon tudott, mivel neki atalakitora volt szuksege, es a repteren a konnektorok olyan gyengek, tagak vagy mi, esnek ki belole az atalakitok. Mindig ezzel szoktam a repteren szorakozni, mert egyik sem jo. Probaltam segiteni neki, zavart engem is, hogy nem tud o netezni. Valahogy nagy nehezen kicsit elaludtunk majd, de olyan hideg volt, megvoltam fagyva. 4tol lehetett becsekkolni, 3:45 kor meg is ebredtem, vacogtam, reszkedvelmentem ele becsekkolni. Oadadom a szemlyim, par perc el telik, mar ereztem valami gond van, lattam, hogy nem talalnak valamit. Majd a no a szemelyinkkel elment, amikor visszajott, csak annyit mondott, hogy a jaratunkat toroltek es, hogy par nap Los Angelesben kell maradjuk, amig repulhetunk majd New Yorkba. Azt hittem akkor leszek rosszul. Csak Sashara tudtam gondolni, hogy nekunk tallakozni kene, meg egy utolso hetveget egyutt tolteni. Csak annyit tudtak mondani, hogy az idojaras miatt van, mert hogy vihar lesswz estere New Yorkban, ezert lezarjak a repuloteret. Koveteloztem valami uj repulojegyert masik varosba, vissza Dallasba, vagy mas repuloterre. De hiaba, semmit nem tettek. Aztan eszembe jutott, hogy nekem Atlantaba valtanom kene, visszamnetem, hogy kerjek akkor a beszallokartyankat Atlantaig. A csaj vegul hagyta hogy Atlantaba elmenjunk es akkor majd ott megvarjuk, amig lessz jaratunk New Yorking. Kozben folyamatoosan potyogtem Sashanak, azt hittem, hogy o sem fog tudni felszallni, de neki minden rendben volt a jarattal, mivel 12 kor mar le is szallt New Yorkban, ezert az o gepet hagytak, en csak este 6 kor erkeztem volna meg. Nagyon rossz volt az a par ora tudatlansag, hogy vajon, hogy fogunk mi este talalkozni, vajon sikerul e mindkettonknek New Yorkba erni. Nagyon ideges voltam, sirtam is, hisztiztem, minden bajom volt. Felmentunk a kapuhoz, en meg egyszer gondoltam megprobalok lemenni es valamit kikovetelozni. Erit ott hagytam, en meg lementem, persze semmi sikerrel, indultam vissza, de ekkorra olyan nagy sor lett a security-nel, hogy vagy fel orat ott alltam sorba turelmetlenul. Kozben elhagytam a beszallo kartyam is. Komolyan mondom en ki voltam keszulve, nem is mertem arra gondolni, hogy mi most nem tudunk tallakozni. 10 perccel beszallas elott a kapunal levo legikisasszonyokkal is kezdtem beszelni, hogy nekem ma New Yorkba kell jutnom valahogy. Ugy sirtam, alig tudtam beszelni. Egy ott dolgozo srac meg is mutatta, hogy milyen ho vihar keszul es, hogy mennyi legitarsasag torolte a jaratot. En meg igy is koveteloztem, hogy csinaljanak valamit, akkor valami masik kozel New Yorki repterre agyjanak jegyet. Ugy nez ki hatasos volt a sirasom, hisztim, panaszkodasom stb. Igazabol sok olyan jarat volt, amit meg hagytak felszallni. Beszallas elott 5 perccel a csavo adott ket repjegyet Philadelphiaba. Szerinte az gondolhatta magaba, hogy tessek, itt van, csak bekem hagyjatok. Tutira mar az kivolt tollunk keszulve. Nah de a lenyeg ugy is azon volt, hogy a kezemben tartottam az Atlantabol Philadelphiaba tarto gep beszallokartyajat is. :) :) Felig meddig meg volt a boldogsag. Azt azert elmondta a srac, hogy megkapom ezt a ket jegyet, de ez meg nem garancia ra, hogy nem torlik a Philadelphia jaratot is. Gyomorideg azert megmaradt. Amikor ezt a jarat torlest kozoltek velunk mindjart odalett az almossag, sot mar nem is faztam. Ha lett volna becsekkolt csomagunk nem tudtak volna adni repulojegyet Philadelphiaba, mivel azt mar tenyleg az utolso 5 percben kaptuk. Sasha az elejen meg el se akart repulni, azon volt, hogy ha en nem erek oda o nem akar nelkulom New Yorkba lenni egy egesz hetveget. Valahogy csak ravettem, hogy o legalabb repuljon el es hogy igy vagy ugy de valahogy en is oda erek. Kicsit nyugodtabb lettem amikor szolhattam, hogy van repulojegy Philadelhiaba. Tudtam, hogy Philadelphia New Yorktol ugy kb 3 ora lehet es hogy biztosan kapunk majd valami buszt vagy vonatot. Megis csak kozelebb van mint Atlanta.
A negy oras repulouton Atlanta fele semmit se birtam aludni, pedig hulla faradt voltam. Ott izgultam, hogy vajon felszall a gepem Philadelphiaba vagy sem. Kicsit kestunk is, atszallasra csak 15 perc maradt. Ott is rohanni kelett a kapuhoz, kozben lattam, hogy felszall a gep. Beszeltem meg Sashaval is, nagy volt az orom, hogy eljutunk Philadelphiaba meg az ejszaka. Utanna akartam nezni a vonatoknak, de o nem hagyta, nem akarta, hogy meg vonatozzunk, felajanlotta, hogy autot berel es ertunk jon NY bol. Mivel o delre mar megerkezett, egybol berelte az autot es jott ertunk. Nagyon nagyon draga volt egy napra, azert is mert nem volt elore lefoglalva. 250 dollarnal is tobb volt, amin en is elvoltam csodalkozva, maskor ha elore lefoglalod egy hetre berelsz annyiert. Mondjuk full biztositast is kert, nem ismerte az utakat meg a masik, hogy nagy hovihar volt, barmi megtortenhet, nah meg meg o sem vezetett hoban. Amikor mi megerkeztunk Philadelphiaba, epp ebedeltunk, vagy vacsoraztunk, aminek lehet hivni, azt mar hivott is Sasha, hogy o is megerkezett a repterre. MAx 20 perc ha eltelt a megerkezestol. Vettem enki kajat, tudtam biztosan o sem evett. Meg a repuloterrol kijovet valami csatlakozot is neki Iphone meg autora. GPS nem is mukodotott rendesen igy Iphonet hasznalta, az meg lemerulofelben volt.
Olyan elesen emlekszem a jelenetre, amikor talalkoztunk. Elore mentem kerestem a tekintetemmel Sashat, Erika utannam ballagott. Es egyszer csak kaptam egy puszit hatulrol a nyakamra :) Olyan boldog voltam. Egy idejig csak oleltuk, szoritottuk egymast. We made it!!! Vegre sikerult, sikerult talalkoznunk, el sem hittem, annyira hajszalon mult ez az egesz. Lassan visszavezettunk New Yorkba, nagyon havas volt minden, alig ment par auto NY fele, mindenki onnat 'menekult'. Kozben hallgattuk a radiot, mindenhol a viharrol beszeltek. Tenyleg nagyon hofuvas volt, olyan ijeszto is volt. Olyan horror filmesnek kepzeltem el az egesz jelenetet, ahogy mi ott mentunk NY fele a nagy havazasban, alig lehetett elore latni, es alig volt meg egy ket hulye aki pont NY-ba akart ilyenkor menni. Az ut is nagyon csuszott, tobbszor is kicsit megcsuszott az auto. Akkor ugy ultem ott az elso ulesen, ugy koncentraltam, mintha en vezettem volna. Kb 4 es egy kicsi oraba telt mig NY-ba ertunk, gondolom jo ido eseten ez kevesebb. Legeloszor a hotelunkbe elmentunk, lecuccoltunk mindent, majd en Sashaval vissza mentem a repterre, hogy vigyuk vissza az autot, legalabb az ne legyen nalunk. Ki tudja reggelre meg mekkora ho lesz. Teli ruham semmi sem volt, mivel a csomagaink a 'befogado sracnal' voltak. Sasha adott egy teli kabatot, azt ravettem a tavaszi kabatomra. Hjo nagy volt nekem, usztam benne, de most ilyen rossz idoben, kit erdekelt. Vissza adtuk az autot, utanna varnunk kellett szinte egy orat mig talaltunk buszt amivel visszamentunk a metroig. A repuloter tenyleg le volt zarva, nagyon csend volt, csak egy egy munkast lattunk nehol. Buszra varakozva mar emg is fagytam jo rendesen, taxival is haza mehettunk volna, de en egyszer olyan vagyok, amin lehet sporoljuk. :) :)
Szallas elott volt egy McDonalds, mielott felmentunk a szobankba egyet kajaltunk. Mar nagyon ehesek voltunk es faradtak is. Erinek is vettem vacsorat, orult is neki. Olyan faradtak voltunk, ha a repteren valo egy ora alvast nem szamitom, akkor pont ket napja volt, hogy utoljara agyat lattam. Nagyon nagyon almos es fardtak voltunk. AMikor letusolhattam es lefekuhettem el se tudom mondani mit ereztem. Ugy orvendtem annak, hogy agyban alhatok, mint talan meg semminek.
Kicsit korulmenyes volt a NY-ba keveredes, de sikerult. :) Koszonhetem Sashanak is. Csodalatos baratom van, imadom, o az eletem, mindig mindent megtesz ertunk.
Lefekves elott kaptam ezt a nyaklancot ajandekba, a gyongy az a Las Vegasi igaz gyongyom, amit mi tortunk fel, akkor mondtam neki, hogy majd otthon veszek lancot hozza, es errefel most ezt is megvette hozza. :) Olyan sokat szamit nekem ez a lanc, azota se vettem le a nyakamrol, a Sasha jelenletet erzem ha velem van, rajtam van. Az hogy tudom, mi ketten tortuk fel a kagylot, ketten erintettuk meg egyszerre legeloszor a gyongyot..... ez a 'szertartasban' resze volt. :)
Masnap reggel, vagyis sozmbaton NY:
Meg jo, hogy vissza vittuk este az autot, igy nem kellett ezzel foglalkozni szombaton. A csomagokert csak 3 ra mehettunk, addig mivel nem akartunk otthon ulni, jol feloltoztunk es vekony kabatban elmentunk a Times Squarre.
Faztunnk azert rendesen, bementunk egyik uzletbe a Times Squarren salat vasarolni, csak egy fele volt, ez a feher... amikor kerdeztem, hogy vane tobb vagy sapka esetleg, a valasz az volt, hogy mar ma reggel mind az osszeset megvettek. :D Sashanak kerestuk a sapkat egy jo darabig, vegul a Macy's be talaltunk. Majd haromra elmentunk a csomagokert, lepakoltuk a hotelbe, feloltoztunk, majd ujra bementunk Manhattanbe. A hotelunk egyebkent Queens be volt.
Elsetaltunk a Central Parkig, ilyen havason meg en sem lattam. :)
Sasha elvezte is a hot, o vagy 4-5 eve ilyen nagy hot nem latott. :)
Tele volt emberekkel a Central Park, komolyan en meg soha ilyen sok embert ott nem lattam, pedig jartam mar oda egy jo parszort. Mindenki holapaton csuszdalt, hogolyoztak, tele volt epitvel hoemberrel minden. Gondolom, hogy a New Yorkiaknak ez most nagy szam volt, mindenki kint volt a Central Parkban.
Ez este a Rockefeller tetejere szerettunk volna folmenni, de a felso ket szint levolt zarval a havazasok miatt, igy atettuk mas napra.
Sasha fenykepezte az Iran zaszlot.
Az 5 odik es 6 Avenuen vegig setaltunk a Times Squerrol fel a Central Parkig. Visszajovet megtalaltuk Sasha egyik kedven uzletet, a nevet mar el is felejtettem. A lenyeg, hogy volt ott egy kis szep karkoto, ami neki is nagyon tetszett. Utolag azon gondolkodtam, hogyan tudnam azt neki megvenni, hogy ne lassa.MAr Erikaval kezdtunk varialni. :) Haza menes elott meg bementunk az Olive Gardenbe, megvacsoraztunk.
Igyunk arra, hogy sikerult a talalkozas. :)
Akar milyen hideg volt, turistak igy is voltak. Epp gondoltam arra, amikor a nyaron jo melegbe csak itt uldogeltunk, setaltunk. Milyen jo lett volna most is ne fazni. :D Vacsi utan megint hulla faradtak voltunk, haza is mentunk. Sasha sokat meg nem latott, de tetszett neki NY. (nyaron jobb :D, foleg nekem, mert nagyon fazos vagyok :P)
Kovetkezo bejegyzessel is megprobalok igyekezni. :) Puszi mindenkinek.
Nagyon izgalmas bejegyzés volt, ügyesek vagytok, hogy megcsináltátok! :-))) Örülök neki, hogy így utólag is rászánod az időt a blogolásra. Hogy tudsz ilyen jól visszaemlékezni?:)
VálaszTörlés:) Igaz mar egy honapja tortent, de meg jol megy a visszaemlekezes, sot, jol esik nekem is ujra feleveniteni a tortenteket :)
Törlés